2011. november 4.

Szegedi őszi portya

Vasárnap délután indultunk Szegedre. Kisebb-nagyobb komplikációkkal felszálltunk a vonatra. Az út röpke 2,5-3 óra volt. Ez alatt az összes sütit, kekszet, és mindent, ami édes volt, elpusztítottuk. Az első élményünk Szegeden, hogy Teve fennmaradt a vonaton. Már a lámpákat is lekapcsolták, mikor a bácsi észrevette, és leengedte a vonatról. Egy órás séta után megérkeztünk a szállásra, ahol vacsival kezdtünk, utána tábori videókkal folytattuk a programot.

Másnap ellátogattunk a szegedi vadasparkba, ahol láttunk szurikátát, tevét, nandut, tupaját, zebrát, zsiráfot, nyestet, hiénát, farkast, vidrát, csupasz turkálót, gepárdot, makákót, gibbont, törpe vízilót és még nagyon sok állatot. Különös kedvencem a fossza volt :)

Ráeszméltünk az idő múlására és rohantunk, hogy még időben odaérjünk a Csontváry kiállításra. Sikerült befutnunk zárás előtt, mindenki kíváncsisággal teli arccal nézte végig a kiállítást. Mikor már úgy belemelegedtünk a képekbe sajnos záróra volt, és kitessékeltek minket a múzeumból. (Egy órán át nézegettünk 20 képet, igaz, voltak nagyobbak is - A Szerk.)

Ezután az estét a közösség építésével és a másik megismerésével folytattuk egészen hajnali háromig. Teljesen elfelejtkeztünk az időről. A keddi program füvészkert lett volna, de elvettettük a programot és helyette virslit reggeliztünk mindennel. (minden = maradék :D) Kitakarítottunk, átadtuk a néninek a kulcsot és elmentünk egy überkirály játszótérre, amin forgós játékok voltak. Miután majdnem mindenki rosszul lett a sok játéktól lenéztünk a Tiszára. Utolsó állomásunk a Dóm volt amit megnéztünk kívülről-belüről. :)

Hazafelé úton megint csak ettünk sok-sok zsömit meg RETKET :) és a Szuri ZH-kat javított, miközben szépen lassan elfogyott az oxigén az utastérben.

Épségben megérkeztünk Pestre, most mindenkinek sikerült időben leszállnia a vonatról és könnyes búcsút vettünk egymástól.

Lunda

2011. október 24.

Koszorúzás a Kapisztrán téren

A szombati csapatprogram előtti este jópáran kaptak rejtélyes telefonhívásokat, miszerint a program után lenne a rovereknek egy kis ráadás. Bár jó eséllyel voltak, akik az egész napos rohangászás után a hátuk közepére sem kívánták az esti folytatást, azért csak elindultunk fel a Várba, ahol végül tizenöten gyűltünk össze.

Itt aztán hamar fény derült a helyválasztás okára, miszerint csapatunk névadója előtti tiszteletadásként, másnapi emléknapja alkalmából megkoszorúzzuk budavári szobrát. Mécseseket gyújtottunk, majd felsorakoztunk, és a cserkészindulót énekelve, tisztelegve elhelyeztük koszorúnkat, amin két személy neve szerepelt. Az egyik a csapat névadójáé, akinek életéről meghallgattunk néhány talán kevésbé ismert dolgot, a másik pedig egy költőé - ezt a blogot olvasva talán nem nagy meglepetés, kié, de akkor ezt még csak a beavatottak tudták.

Ettől a költőtől hangzott fel a koszorúzás után egy vers, a Megyeri hitvallás, ami úgy gondolom, bár 85 éve íródott, most is teljesen aktuális és érelmezhető, de még inkább megérintő. Aki feltette már magának a "Mire jó?" kérdést, azoknak biztosan.

Ezután fény derült rá, hogy miért is a versválasztás. És hogy miért vagyunk ott. Rajjá alakulunk, és az eddigi laza, sokfelé töredezett rover korosztályból elkezdünk közösséggé formálódni. Találkozások, beszélgetések, programok, lehetőségek lesznek, mert szükségünk van rá, és egymásra. Ennek részesei azok, akik el tudtak jönni, és átvették a rajjelvényt, az őrsi színeket tartó bal vállpánt gombjának helyére varrandó szürke gombot. De reméljük, egyre többen tudnak majd még csatlakozni a raj közösségéhez, akik az első alkalommal még nem tudtak eljönni; vagyunk még néhányan ebben a korosztályban Kapisztránok.


A formális rész után egy kedves néni segítségével megörökítettük magunkat Kapisztránnal, majd telefonálgatni kezdtem, mert az estét megkoronázó pizzák túl gyorsan akartak megérkezni, és nem találtak minket, szerencsére a helyzetet még meg lehetett menteni....

A kötetlenebb beszélgetés során közfelkiáltással arra jutottunk, hogy az idei évben a programok vezérfonalául a kultúrát választjuk, ami azt jelenti, hogy közös programjainkból minél többet próbálunk erre a témára illeszteni. Ezzel a döntéssel zártuk első ilyen körben történt találkozásunkat, remélem, még sok fogja követni!

Rajalakítás

Szombat este megszülettünk. Az évkezdő programról külön számolunk be, ebben a bejegyzésben az egész hátterét világítanánk meg.

Az elmúlt években, bár számos rover korosztályú cserkész van csapatunkban, akár vezetői megbízással, akár anélkül ez a korosztály mégis csak egy laza társaságként működött. Keveset tudunk egymásról, ritkán találkozunk, talán csak a fél-egy éves rendszerességgel megrendezett rover portya volt az egyetlen, kifejezetten ezt a korosztályt célzó programunk. Ezek a portyák rendszerint nagyon emlékezetesek voltak - Újvidék, München, Bihari-hegység, Prága, Debrecen, Krakkó, hogy néhányat említsünk.

A vezetőknek ott vannak még a VTK-k, a tapasztaltabbaknak a csapattörzs jelent rendszeresebb találkozási lehetőséget, időnként felbukkan néhány filmklub, és némely őrs szerencsére összejárogat még az aktívabb közös évek után is találkozni...

De már jó ideje többen is éreztük az igényt, hogy lehetne ennél több. Csinálhatnánk együtt tartalmas közös programokat, beszélgethetnénk, megismerhetnénk egymást jobban, és így közelebb kerülve, közösségként, rajként közelebb hozhatnánk magunkhoz, saját korosztályunkhoz a csapatot, a cserkészetet és egymást. Fokozottan igaz ez azokra, akik vezetői feladatot nem visznek, így alapból kicsit "kiesnek a pixisből", mert egyszerűen nincsenek, nem voltak nekik programok - emiatt a leglelkesebbeket leszámítva jellemzően le is morzsolódtak egy idő után... De a vezetőknek is fontos, hogy legyen egy közösség ahol ők is kikapcsolódhatnak, ahol csak résztvevők a programokon, ahol nem lóg az őrsük a nyakukban, és kicsit gyerekek lehetnek ők is, de nem feltétlen gyerekes programokkal, sőt.

Mostanra elmondhatjuk, hogy megvalósultak a gyakorlati feltételek ehhez, elsősorban hogy legyenek erre "dedikált" vezetőink, akik személyes felelősséget éreznek azért, hogy ez működjön. Hogy legyenek programok, hogy legyenek célok, hogy ezúttal ne hagyjuk, hogy hamvába haljon a dolog. Elindultunk, az eleje biztos döcögős lesz, de reméljük, hamar sikerül megtalálni az utat, ahol az igények és a lehetőségek találkoznak.

Ezért alakítottuk meg a rover rajt, névadóul pedig Sík Sándort, cserkész-pap-költőt választottuk, aki már korábban is névadóul szolgált a csapat mára legendás rover rajának, akikre sok szempontból példaként, és elődként tekintünk, hagyományait szeretnénk feltámasztani. A feladat adott...